Amíg kicsi voltam és okos és kedves és szép, mindig tudták, hogy kire hasonlítok. Amíg kicsi voltam, és több eszem volt, mint egy nagynak, anyukám egy füzetbe írta be, hogy Amíg kicsi voltam és aranyos, mindenki így beszélt hozzám: Amíg kicsi voltam és bûbájos, apukám albumba ragasztotta a fényképeimet, hogy mindenki megnézhesse, milyen voltam háromnapos, kéthetes, négy hónapos és egyéves koromban. Ebben az idõben került az elsõ kinõtt tipegõcipõm anyukám fölé a polcra, ekkor vágott le a nagyanyám egy fürtöt abból a gyönyörû aranyhajamból, s ekkor tette apukám a tárcájába, amit neki rajzoltam.

Amíg kicsi voltam, mindenki csodálta, hogy megint mennyit nõttem, megint mit mondtam, és nahát, milyen ügyes vagyok. És apukám lefényképezett az Állatkertben, a játszótéren, Cézárral, akitõl nem féltem, Aranka nénivel, akitõl féltem, és az óvodai záróünnepélyen, ahol nekem tapsoltak a legtöbbet. Pedig a fényképeken az sajnos nem is látszott, hogy engem minden érdekel, hogy olyan eleven vagyok, mint a csík, és úgy fog az eszem, mint a beretva.

Amíg kicsi voltam és okos és kedves és szép, aki csak látott, mind azt mondta: És bár a család úgy vélte, hogy ugyan már, hiszen mindegyik kisgyerek egyformán helyes, azért egymás közt mégis belátták, hogy igaz, ami igaz, ritka az olyan kisgyerek, amelyik egyformán okos és kedves és szép. És abban mindenki egyetértett, hogy a Déneskérõl jobb nem is beszélni. Apukám és anyukám ilyenkor szerényen mosolygott, és azt mondta, hogy persze, még mindegyik kinõheti magát.

A teljes szöveg:http://www.sgyak.u-szeged.hu/tanar/nyemcsokne/lapok/je_kire_utott.htm